RSS

200 roma vs. 6 gárdista

Í­rta: BeVi@Ózd (törölt) ; 2009.02.12. 16:25

Már vasárnap délelőtt lehetett olyan híreket hallani Ózd több pontjáról, hogy romák gyülekeznek, akik az egyik bolyki kocsma előtt akarnak farkasszemet nézni a gárdistákkal. A rendőrség is értesült a szándékról, az ózdiak több városból kaptak erősítést, hiszen nem lehetett tudni, hogy mi várható a délután folyamán.

Időközben kiderült, hogy a kocsma bérlője – tartva az atrocitástól – mégsem engedi be a jobboldali csoportot a helyiségbe, így a gárdisták kénytelenek voltak más helyszín után nézni. A meghirdetett időpontra, délután két órára azonban néhányan mégis a söröző elé mentek, hogy az érdeklődőket átirányítsák az új helyszínre. Ekkor összetűzésbe kerültek a romákkal, szerencsére tettlegességig nem fajult a helyzet, csupán szavakban ment az üzengetés egymás felé.

– Mi nem a rendőrség, hanem a gárda ellen vagyunk, ami borzasztó félelmet kelt az emberekben – mondta Seres Géza főszervező. – Ha kevés száz-kétszáz ember, akkor lesz ötezer vagy tízezer cigány, de nem fogjuk magunkat hagyni, nem engedünk teret a szélsőjobbnak, a rasszizmusnak. Mi együtt szeretnénk élni a demokratikus magyar néppel.
Arra a felvetésre, hogy a romák kaszával, kapával gyülekeztek a városközpontban és Sajóvárkonyon, Seres Géza (ÓVCKÖ) kijelentette: senkinél nem volt fegyver, ő egy bicskát sem látott.

A Magyar Gárda helyi tagjai kompromisszumkészen álltak a kialakult probléma megoldásához: a rendőrség kérésére elhagyták a helyszínt, utána már csak a romák maradtak ott még bő fél óráig. Aztán érkezett egy autóbusz, amire fölszálltak, és elindultak haza.
Kisgergely András, a Jobbik ózdi vezetője érdeklődésünkre elmondta, az utolsó pillanatban derült ki számukra, hogy több száz cigányember gyülekezik a tagtoborzó elleni tiltakozásul. A szórakozóhely tulajdonosát pénteken életveszélyesen megfenyegették, így elállt a helyiség biztosításától, ezért másik helyszínt kerestek.

Az ózdi rendőrök segítséget kértek a megye számos városából. Információink szerint Kazincbarcikáról, Edelényből és Miskolcról is érkeztek egységek, hogy a nagyobb bajt megakadályozzák. Mint megtudtuk: a készenlét azután is fennmaradt, hogy a helyszínről mindenki eltávozott, a rendőrök hosszú órákon keresztül járőröztek a városban.

Forrás: ozd.hu

szólj hozzá : 300 felvonulás gárda ózd

A bejegyzés trackback címe:

https://romasors.blog.hu/api/trackback/id/tr29939270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresel valamit?

Az alábbi form segítségével kereshetsz a site-on:

Nem megy? Értesíts egy kommentben, hogy utánajárhassunk!

Haverok

Ezt a sablon.html-ben lehet szerkeszteni...

3. oszlop

Ezt a sablon.html-ben lehet szerkeszteni

süti beállítások módosítása